2017. December 4. Blog

Az örömgép, amelyről kiderült, hogy teljesen más.

Ez itt az elektronok tánca. Sok mindent meg kell érteni, hogy megbecsülhessük a valós értékét mindennapjaink kínjai közepette. Amikor elkezdte az első deszka modell ontani az elektronokat, sok mindenre gondoltam, de ami kisült belőle, arra nem.

Az eredendő gondolatom természetesen egy reggel fogalmazódott meg, amikor üldögéltem csendesen alvó asszonyom mellett. Néztem a falon az elektromos aljzatot, és rácsodálkoztam, hogy abban végtelen mennyiségű energia lüktet. Azt már régen tudtam, hogy az emberi test – és minden élőlény működése elektromos. Ha viszont belenyúlok az aljzatba, egy valódi birkózó géppel találkozom, amit már többször megtapasztaltam. Innen jött a zseniális gondolat: „Tegyük ehetővé a 230 voltot, 15 ampert, 50 Herz-et!” A 230 volt túl nagy feszültség, a 15 amper túl nagy áramerősség, az 50 Herz kifejezetten halálos. Ezért terít le, ha belenyúlok. Ez nem jó. Következtetés: Át kell alakítani!

Olyanná kell tenni azt a három jellemzőt, hogy barátságos legyen a testünkkel, és valami ördögi módon be kell csempészni az elektronokat a testünkbe. A barátságossá tétel nem nagy ügy, sokan megoldották, elektromos gyógyászatnak hívják. Nem sokat ér, mert úgy tűnik senki sem oldotta meg az elektronok becsempészését a testbe. Mindenki, aki szerepel a világhálón és buzgón kísérletezik, az induktív tereket használja. Ez azt jelenti, hogy valamilyen sokat ígérő antennaformával, kisugároznak a test környezetében elektromos jeleket, majd reménykednek, hogy azok be is mennek a testbe. Amikor aztán nem történik semmi – mert nem mentek be, - ráfogják, hogy használ, csak „lassan”. Nem megy be. Bőrünk van, ami úgy van kitalálva teremtő Isteneink által, hogy ne mehessenek be a jelek. A bőr az egy komoly elektromosan szigetelő bunda – többek között, merthogy mást is csinál.

Tehát az induktív töltést kidobhatjuk. Eddig jutottam elmélkedésemben, és máris megfeneklettem. Szerencsére van egy igazi zseni cimborám. Feltettem neki a kérdést. A válasza azonnal az volt, hogy megoldhatatlan a hülye gondolatom. Kár vele foglalkoznom, és ő biztosan nem fog. Nem keseredtem el, mert tudtam, - ő ilyen. Másnap reggel korán keltem, és üldögéltem az ágyban, várva a hívását. Ő álmodó. Az előző nap lehetetlennek tartott megoldásokat megálmodja, majd felhív és közli a teljesen nyilvánvaló és általában nagyon egyszerű, huszárvágást. Meg is csörrent a telefon, fel is ébredt gyönyörű asszonyom, majd visszaaludt. Hihetetlen képessége van világot megváltó történések között visszaaludni.

Azt mondja zseni cimborám – „Kapacitív töltést kell alkalmazni, mert az emberi test minden sejtje egy kondenzátor. Csinálni kell a test köré egy nagy kondenzátort, abban a benne fekvő vagy álló emberi test a kondenzátor dielektrikumaként jelenik meg, és nem tehet majd mást, mint felveszi a töltést.”

„Szart se értek, magyarázd!” – mondtam. Ilyenkor mindig sóhajtozik, kifejezve ezzel, - a tudatlanokkal való társalgás nehezére esik. Biztosan neki is tetszett az ötlete, mert beleállt és elmagyarázta.

„A kondenzátor két fémlemez, elválasztva egy szigetelő réteggel. A szigetelő réteg, a dielektrikum. Az egymással szemben lévő fémlemezekbe elektromos áramot vezetünk, azok gerjednek. A gerjedés azt jelenti, hogy a beléjük vezetett feszültség és áramerősség miatt a fémlemezből kilépnek az elektronok, és belemennek a dielektrikumba – a szigetelő rétegbe. Amikor a dielektrikum a villamos kapacitását eléri, a kondenzátor megszűnik elszigetelt két lemez lenni, és vezetővé válik. Ekkor kisül a kondenzátor. Ha viszont nem töltjük teljesen fel, csak mondjuk a kapacitása nyolcvan százalékáig, a kondenzátor nem sül ki. Ekkor, ha lekapcsoljuk az áramot, amivel gerjesztettük a kondenzátort és eltávolítjuk a két fémlemezt, ott marad a szigetelő réteg, ami tele van – kapacitása nyolcvan százalékáig elektronokkal, ami a töltés. És semmi sem történik. Ha viszont visszahelyezzük a két fémlemezt az eredeti helyükre, és egy dróttal rövidre zárjuk, az összes tárolt elektron kiáramlik a szigetelőből, és kisült a kondenzátor.”

„Ezt eddig is tudtam.” – mondtam.

„Azt mondtad, szart se értesz.” – válaszolta, de a hangjában kaján vigyor lakozott.

„Mondd tovább.” – kértem.

„Láttad a Kill Bill 1 – et? A Tarantíno rendezést. A végén, amikor a bandzsa ribanc verekszik Uma Thurmannal, egy japánkertben történik a párbaj. Ott van egy fából készült bólogató szerkezet, amibe lassan folyik a víz. Amikor eléri a faedény a kapacitását, eldől, és kiömlik belőle a víz. Ahogy kiömlött a víz visszabillen, és újra elkezd megtelni. Ilyen egy kondenzátor – durva közelítésben. Minden sejtünk ezt csinálja éjjel, nappal.”

„Ezt mondd el érthetően kérlek. Én csak orvos vagyok.” – vágtam közbe.

„A szabad elektron, töltést hordoz, azaz munkavégzésre alkalmas. Az működteti a sejtet. Belemegy a szabad elektron a sejtbe, és ott kielégíti az elektronéhséget. Az elektronéhség egyenlő az energiahiánnyal. Úgy történik ez, hogy az elektronhiányos molekulákhoz csatlakozik. Az elektronhiányos molekulák mind savas vegyhatásúak. Ha kapnak szabad elektront, elveszítik savas jellegüket, ha eleget kapnak, lúgossá teszik a sejtet. A lúgos vegyhatású sejt a boldog, erőtől duzzadó sejt. Az elsavasodott sejt – mivel elektronhiányos – visít a fájdalomtól és pusztul. Ezért izgulnak annyira a modern táplálkozás tudósok a lúgosításon.

Kétféle módon veszünk fel elektromos töltést a környezetünkből – amivel működik a testünk, és egy harmadik módon előállítunk elektromos töltést.

Az egyik töltés forma kémiai. Eszünk és iszunk. Ezek mind töltéssel rendelkező vegyületek. A test emésztőrendszere a táplálékból kémiai úton választja ki a szabad elektronokat. Az emésztőcsatornában savak és lúgok tépik alkotó elemeire az elfogyasztott táplálékot. Miközben a savak a lúgokkal reagálnak (harcolnak) szabad elektronok képződnek és halmozódnának fel, ha a sejtjeink nem nyelnék el azokat éhesen. Azért nyelik el a töltéseket, mert az a valódi üzemanyaguk. Eszünk fehérjét, zsírt, szénhidrátot. A fehérjében van a legtöbb szabad elektron, ezért a legtáplálóbb. A zsír is jó táplálék, de azt leginkább fűtésre, a testmeleg fenntartására használja a test. A szénhidrátokban és az alkoholokban is van sok szabad elektron, de nem annyi, mint a fehérjében – a húsban, viszont könnyebben lebonthatók. Tehát az emésztés arra szolgál, hogy feltörje a táplálékot, és szabad elektront nyerjen belőle. Minél jobb a táplálékkeverék, és minél egészségesebb az emésztő rendszer, annál jobb a hatásfok. Sajnos mindkettővel rengeteg baj van.

A másik töltésforma az alvás. Ekkor a testnek megváltozik a rezgése, lemegy 10 Herz-re és alá. Ekkor a környezetünkben állandóan jelenlévő elektronlevesből egyszerűen felszívja a test a szabad elektronokat. Álmunkban feltöltődünk. Ezért ébredünk egy jó alvás után pihenten és erősen. A körülöttünk lévő levegőben a szemünkkel nem láthatóan állandóan tombol az elektromos vihar. Ez az elektronleves. Ehhez viszont csak 10 Herz körül és alatta tudunk hozzáférni. Ébrenléti rezgésünk jóval 10 Herz feletti. Ébrenlétben nem tudunk töltődi a levegőből, csak felhasználni tudjuk az éjszaka fosztogatott töltéseket. Aki nem alszik, az meghal pár nap alatt. Az egyik legdurvább kínzás az alvásmegvonás. Kérdezz meg egy rosszul alvót.

A harmadik forma az izommunka. Az izmaink úgy működnek, mint egy piezo-elektromos szerkezet. Azzal, hogy megfeszül az izom, nem csak munkát végez, hanem áramot termel. Ezért vannak sokkal jobban a sokat mozgó emberek. Ez a fitness mozgalom lényege.

Új gépünknek az a lényege, hogy rengeteg extra energiához juttassuk a testünket és elménket. Ez elméletileg jókedvet és örömöt kell okozzon, de legalább gyors gyógyulást mindenféle bajból.” – mondta cimborám, és hallhatóan teljesen elment tőlem a kedve pár napra. Elköszöntem tőle.

Teltek-múltak a hetek, és kevéske kis keservesen összefosztogatott pénzecském úgy olvadt, mint a tavaszi hó. Viszont a gép technikai felépítése gyönyörűen körvonalazódott. Gyönyörű feleségem egyre gyakrabban jegyezte meg, hogy ismét megszállottá váltam. Ugyan, ebbe a férfias céltudatosságomba szeretett bele, de pont ez az, ami a legjobban megijeszti. Hasztalan próbáltam csitítani. Már olyanokat is mondtam neki, amit egy fogatlan ingatlanügynöktől hallottam Szegeden ’93-ban. „Ne izgulj drágám, már sülöget a pecsenyéje!”

Durván négy hónap alatt összeállt az első működő deszkamodell a picében. Nem volt máshol hely. Amikor először beindítottuk zseni cimborámmal, természetesen éppen megjelent Asszonyom. Valami kellett neki a mélyhűtőládából. Hihetetlen érzéke van a legrosszabbkor ébredni és érkezni. Ezt égi jelnek tekintettem. Mondtam neki, hogy ugyan rosszkor van a rossz helyen, de legyen Ő, aki először a kondenzátor lemezek közé áll. Az odavaló széket még nem tettük be. Kíváncsi lévén - mint minden lány, egy pillanatra elfelejtett megijedni, és beállt a lemezek közé. Nem mondott semmit, csak tett egy olyan mozdulatot, mintha megfordult volna vele a világ, és elkezdtek potyogni a könnyei. Ha kiscicát, kutyát, babát, vagy szerelmes pillanatot lát, elsírja magát. Lány. És kimenekült. Éppen időben, mert a tirisztoros vezérlő dobozából előtört a sűrű fekete füst.

„Sok még a munka.” – jegyezte meg zseni cimborám, majd söröket ittunk és dohányoztunk.

Még két hónap, és vígan zakatolt a szerkezet még mindig a pincében. Aki beleült, visszajött és jelezte – újra bele szeretne ülni. Két hét múlva, reggel kilenctől este nyolcig állandóan ott lábatlankodott valaki. Nem bántam, mert gyűltek az adatok. Legjobban az érdekelt, hogy ki lesz rosszul. Senki sem lett rosszul. Mindenki jobban lett. Gyakran éjfél volt, mire én hozzájutottam a saját gépemhez. Ez kezdett az idegeimre menni.

Feltárult egy új világ számomra. Első kézből figyelhettem meg elég nagyszámú ember testi és szellemi állapotának változásait úgy, hogy semmibe sem szóltam bele, semmit sem határoztam meg. Aki jött, beleülhetett. Nem kérdeztem, hogy mi a bajuk, nem kérdeztem, hogy mi változott, nem mondtam, mire figyeljenek. Az emberek kotyognak. Többnyire olyan mértékben sokat kotyognak, hogy rengeteg mindent elmondanak, amit nem is kellett volna.

Megfigyeltem a rendszerbetegségek alakulását a gép hatására. A gép energiát ad a sejtek számára. Betegség esetén a sejtek betegek. A betegségeket az orvosok kezelik így, vagy úgy. Ha cukorbeteg beült a gépbe, normálissá vált a vércukor görbe. Mit jelent ez? Azt, hogy a perifériás sejtek képessé váltak a cukor felvételére. Ez jó. A vérnyomásbeteg vérnyomásingadozása megszűnik, a magas szisztolés nyomás normális értékre csökken. Közben a beteg arca kisimul, rá sem kell nézni és látszik, hogy nyugodtabb. Sokkal nyugodtabb. Miért? Nem ordítanak a sejtjei energiáért. A mozgásszervi kórképek mindegyike fájdalommentessé válik. Miért? Nem tudom. Az asztmás pár kezelés után nem nyúl a pumpához, orvosa javaslatára elhagyja a szteroidot. Miért? Nem tudom, de örülök neki.

Nyolc hónap szemlélődés után egyértelmű számomra, hogy megtaláltunk egy másik módját az energia testünkbe juttatásának. Ha ez nem lenne igaz, nem javult volna mindenki, aki járt a gépben.

Ez nem orvoslás. Ez táplálkozás. Vagy fittebbé válás gép segítségével.

A mondás úgy tartja – ha készen áll a tanítvány, megjelenik a mester.

Vártam, mikor tűnik fel az ember, aki elviszi, hogy elterjedhessen. Magyarországon az ilyesmi nem jól alakul általában. Valami hiányzik belőlünk, magyarokból. Vagy túl sok van bennünk az irigységből és a keselyűségből.

Megjött az ember, oda is adtam neki. Kínában fogják gyártani, az USA-ban szerelik majd össze, a többit meglátjuk. Az én dolgom és zseni cimborámé az volt, hogy megszüljük a fiókát. A felneveléséhez nem értünk.