2015-04-11 Szombat

Mekkora tévedés, hogy elolvasunk valamit, ott és akkor egyetértünk vele és azt hisszük, hogy tudjuk! 

Van egy mindent meggyógyító mondat. Pontosabban gondolat, de leírva mondattá válik, ami a gondolatot rögzíti és átadhatóvá teszi egyik tudat által a másiknak – sokaknak. Ez a gondolat tette lehetővé, hogy meggyógyuljak a multiplex szklerózisból. Ott vált nyilvánvalóvá az is, hogy meggyógyulás mint olyan nem létezik. Gyógyítás sem, de egy teljesen hazug praxist lehet köré kerekíteni. Ez régen megtörtént már, és még mindig virágzik. Orvoslásnak és természetgyógyászatnak hívják kompletten az összes vajákossal csokorba kötve.

A beteg azért beteg, mert szüksége van a betegségére. Bűntudata van és többek között betegséggel is bünteti magát. Abban a pillanatban, hogy megszűnik a bűntudat, megszűnik a betegség létezésének értelme és az előbb elhalványul, majd egyszerűen eltűnik.

Bűntudatom volt és betegségeim. Mindkettőről tudtam, a betegségeimről nagyon. A bűntudatomat éreztem, és sejtettem, hogy több is van még ott ahonnan érzem. Volt. Sokkal több.

Egy szép napon eszembe jutott Plató és Vaszista jógi. A két öreg nagymester. Mindketten ugyanazt mondják, de Vaszista úgy négyezer évvel korábban. Kimondhatnánk, hogy Plató a filozófiai disszertációját tehát lopta, mert Vaszistát plagizálja, de szinte biztos, hogy Vaszista is enyveskezű imposztor. Így Plató ma ne kapjon ki. Mindkettő által pontosan ugyanaz a gondolat lett elővezetve.

„Az érzékelt világunk nem valóságos, csak egy valóságos érzéklet.”

Jelenti ez azt, hogy a nagyon is valóságosnak tűnő érzéklet mögött alatt benne nincs SEMMI.

Gyönyörű és elmondhatatlan jelentőségű gondolat, ráadásul igaz is, de természetesen töke van a menyasszonynak. Ha életben hagyjuk ezt az elképzelést, lehetetlenné válik a kizsákmányolás, az elnyomás, a rabszolgásítás és a lealjasítás. Az ember jelen és mindeddigi állapotaiban egy vérszomjas, hatalomvágyó, kegyetlen, tudatlan, aljas, ócska, féltékeny és undormány állat. Sosem tette és sosem fogja megtenni, hogy tolerál ilyen gondolatokat.

Ez a mondat a filozófiai tudomány magja. Sehol sem tanítják hivatalosan, mindenhol rebesgetik nem hivatalosan. Annyit kellett tenni, hogy fennmaradhasson a vérontás, hogy ki kellett jelenteni és be kellett tarttatni egy-három generációval azt az elképzelést ami egyébként adja magát, mert érzékelésünket a számítás technikus kollégák mielőtt elmentek úgy írták meg, hogy csak öt csatornás. Az ötcsatornás érzékelés (látás, hallás, szaglás, íz, tapintás) minden kanyarban átver és megcsal minket, de többnyire észre sem vesszük. Az elképzelés pedig az, hogy a világ amit érzékelek valóságos. Ez ugyan nem igaz, de egy emberszabású csimpánzot mit érdekelnek ilyen apróságok!

Szóval az egész világ összes embermajma – ovációval egybekötött tisztelet a kivételeknek – meg van győződve, hogy a világ, amit érzékel valóságos.

Ebből pedig zsíros mega bizniszt lehetett csinálni és csináltak. Teret hódítottak, majd egyedülállóvá váltak az objektív filozófiai irányzatok. Jelenleg az objektiv idealizmus és az objektív materializmus dúl és még egy darabig biztosan. Az objektív idealista bajkeverő azt állítja, hogy a valóságos világunkat Isten teremtette, és mi csak nem is tudom mik vagyunk benne. Ezek is meg azok is. Tökéletes táptalaj a bűntudat és a butaság járványszerű terjesztéséhez természetesen előre megfontolt vallási alapon.

Az objektív materialista azt mondja, hogy a valóságos világunk magyarázatához és végső megértéséhez már nincs szüksége istenre a mindent átható univerzális világvallásnak, a tudománynak. Ez még, ha lehet rosszabb mint az előző.

A lényegi rész az, hogy fenntartsuk a butaságot és a bűntudatot. A világ egyetlen valóban elit egyetemén a politológiai tankönyv az első axiómával kezdődik.

Így szól: Tartsd a népet bután.

Azon a reggelen, amikor a nagymesterek eszembe jutottak, felderengett, hogy feleslegesen vagyok beteg. Olyan, mint amikor hirtelen egy jelentőségteljes álomból ébredsz és tudod, hogy most tudod, de percek múlva elhalványul az okosság.

Azonnal papírt ragadtam és leírtam a következő mondatot:

„Mivel a világ nem valóságos, azok az események sem lehettek valóságosak, amik miatt most bűntudatom van. Tehát nincs bűn és szükségtelen a bűnhődés.”

Rögzítve lett az okosság, és nem történt semmi. Pedig úgy tűnt, hogy tudom. Feleslegesen vagyok beteg és még frankó magyarázatom is van.

Úgy döntöttem, hogy ezt a mondatot megtanulom kívülről, és mondogatom magamban, mint mantrát. Másnap reggel felébredtem és újult erővel nekiugrottam volna a mantrámnak, de nem emlékeztem rá. Elővettem a papírt, és önelégült vigyorral nekiláttam. Másnap és harmadnap sem emlékeztem rá reggel, majd a negyedik naptól arra sem, hogy van mantrám.

Néhány nap múlva megtaláltam véletlenül a papírt, amire leírtam az okosságot és setét tervet szőttem. Nem mehet ez így, hogy az elmém egyszerűen túljár a tudatos céljaimon! Vettem irkát, és elkezdtem újra és újra leírni a mondatot, mindig röviden elgondolkodva rajta. Napi 20-50-szer írtam le. Két hét után már élveztem az írást és derengett, hogy ezt a csatát megnyertem. Világossá vált a meggyőződés definíciója. Meggyőződés az, amivel kapcsolatban soha sem merül fel, hogy nem igaz. Meggyőződésem, hogy beteg vagyok, hiszen ezer jele van. Letagadhatatlan. Arról nem tudok meggyőződni, hogy nem vagyok beteg, mert az ellenkezője igaz. Arról viszont igen, hogy feleslegesen van bűntudatom – bármikkel kapcsolatban van is az. Ezért tetszett meg az írás mint gyakorlat, mert éreztem, hogy minden nappal erősödik a feleslegesen vagyok beteg meggyőződésem. Pár ezerszer írhattam le és gondolkodhattam el rajta, amikor ledőlt a fal. Erősebbé vált az a meggyőződésem, hogy feleslegesen vagyok beteg, mint az, hogy bűnhődnöm kell.

Pár hét alatt eltűnt minden betegségem. Ami maradt, az egy roggyant test, de nem volt beteg. Onnan kezdve már csak táplálni kellett és felfelé épült, nem lefelé.

Eddig tartott, amíg „megtudtam”, hogy nincsenek bűneim. Nincs karmám, nincs jóvátenni valóm. Nincs vezekelni valóm.

Vissza jövök. 

 2015 Április 9. csütörtök.

Kavarog a fejemben egy nagyobb lélegzetű mondanivaló. Egy kézikönyv a férfinak a férfiról és a nőről. A mondanivaló letisztult. Az kavarog, hogy megírjam vagy ne. Megszellőztettem a kézikönyv gondolatát pár embernek és mind kifejezetten erősködtek, hogy írjam meg. Nem győztek meg. Gondoltam megkérdezek egy nőt is. Azt mondta, őt ugyan nem érdekli, az a férfiaknak íródik. Őt csak az érdekli, hogy kihaltak a férfiak mostanság. A lányok többnyire gyönyörűek és megbízhatóan egyszerűek.

Arra jutottam, hogy blogolok a témában kicsit és majd meglátjuk.

Onnan indult a dolog, hogy a nők negyven éves koromra leradíroztak élükön a feleségemmel. A leradíroztak azt jelenti, hogy megéltem a teljes cserbenhagyást, a női árulást és a teljes férfi kudarcot. Az, hogy több alkalommal sorozatban kikúrták alólam a feleségem délutáni dudorászásnak tűnt a csata borzalmai előtt. Érzékeltetendő az egymásba fonódó események súlyát.

Egy férfi életének a működési területei fontossági sorrendben a következőek:

1.     Gondoskodnia kell saját testi egészségéről és épségéről, hiszen feltételezzük, hogy férfiként ringbe akar szállni.

2.     A férfi harcos. Kell legyen egy tevékenysége, egy terület, egy szemétdomb ahol megküzd és megmutatja legfőképpen saját magának, hogy számít és sosem adja fel.

3.     Elvett egy testet a közösből amikor megszületett, és ezért részt kell vállalnia az emberi szaporodás-játékban. Tehát apává és szülővé kell válnia, ha büszke férfiként akar pöffeszkedni.

4.     Pöcse van és fel kell ismernie, hogy az nem csak pisálásra való. A szexuális tevékenysége egész aktív élete során az, amivel a legtöbb örömöt szerez és ad. Örömöt szakítani és adni pedig az ő létezése egyetlen értelme.

A fenti négy tétel – ha legalább részben teljesül, már elég a férfi méltóság megéléséhez. Vannak még luxuscikkek, mint önfejlesztés, az élet nagy kérdéseinek boncolgatása hobbiként, de ezek nem kötelezőek.

Szóval a nő kérdésen akkorát buktam, hogy halni készültem. A nő kérdés a harmadik és a negyedik kötelező tételt teljesen átszövi. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy piros arccal és duzzogva vagy nem, de tudatlan seggember vagyok. Sokáig azt hittem, hogy a férfinak meg kell ismernie a nőt, a nőt, a nőt, az istenverte nőt. Megismertem, darabjaira szedtem, szét tanultam, modelleztem, kalibráltam, doktoráltam belőle, és sehova sem jutottam. Illetve ez nem egészen igaz. Már derengett gyökér elmémben, hogy a férfit kell megismernem. Nem magamat, a személyiséget, a tudatot, hanem azt a férfit, ami bele van írva a génjeimbe, az ösztönlényt, az ős-típust, a férfi kódot. Mert kódolva vagyunk – bassza meg! Ez a kód minden férfiba pont úgy van beleírva. Ez a valkűr, a kötelező gyakorlat. Ha ezen megbuksz, halál fia vagy – mert lehetetlenné válik számodra az örömteli létezés férfiként. Ez pedig létezésed egyetlen értelme.

Először a nő kódját szedtem szét atomjaira. Csoda történt. Megértettem a megérthetetlent.

Aztán a férfikód következett. Még egy csoda. Ez nagyobbat szólt, mint a női kód robbanása. Itt megértettem amit egy férfinak meg KELL értenie. Ezt panaszolják a ribancok. Kihaltak a valamire való férfiak. Nem haltak ki, csak nem ismerik a saját kötelező gyakorlatukat, és így nem viselkedhetnek férfiként a legjobb szándékkal sem, hiába tesznek bele apait-anyait.

Így, hogy belekezdtem, egészen belemelegedtem. Már talán élvezem is.

Ha már érted, minden bajod megszűnik és beköszönt az örök bőség ideje. Ha nem érted, csak bajod van. Egyik szar után jön a másik – és a másik szinte mindig egy nagyobb darab szar mint az előző volt. A tudatlanságodból eredő, egyre duzzadva hömpölygő bukásaid folyama pedig nyilvánvalóan, egyértelmű bizonyossággal állíthatóan felőröl és elegáns mozdulattal sírba tesz.

Tehát a tudatlanságodat kell felszámolni azon a területen, ami vagy. Aki vagy, amilyen vagy, az a te dolgod. Nem vagyunk egyformák. De amik vagyunk, az egyforma. Férfiak vagyunk mindannyian akik pöcsöt hordunk és azt pinába akarjuk fojtani. Az van belénk kódolva, amik vagyunk. A férfi. A férfi kódra férfi test növekszik és ebben a testben egy tudat van, aki Te vagy. A tudat nincs kódolva, mert a tudat a kódoló. Ha ezt tudja, akkor kódol is. Akik ezt tudják, azok képesek óriási változásokra, változtatásokra saját életükben. Akik ezt nem tudják, azok nem. Végigélik az életüket ahogy a kódjuk fütyül. És az fütyül.

A nép – az istenadta, él ahogy a kód fütyül. Az emberi fajt nem földi intelligenciák írták (kódolták). Ezeket hívtuk isteneknek a szent iratokban. Az isten egy nálunk sokkal vagy nagyon-nagyon sokkal fejlettebb nem földi számítástechnikai szakember, aki genetikai kódokat rittyent. Ők megírták a férfit és a nőt. Ez a nép most, és ezért istenadta. A szent iratok szerint előbb egy férfit írtak, majd az ő adatait nagyrészt felhasználva megírták a nagyban módosított férfit, a nőt. A teremtés könyvében olyan hasonlatot használnak, hogy a férfi oldalbordájából az isten, nőt teremtett - azaz írt.

Az, hogy kik voltak ezek a földön kívüliek spekuláció tárgya, ami minket itt nem is nagyon érdekel, sokkal inkább a termék izgat. A férfi és a nő.

A spekuláció az, hogy két szakasz volt az általunk belátható múltban. Az első az özönvízig tartott. A második most is van, és ott kezdődött. Ezeket nyilvánvalóan nem én találtam ki, hanem a témával életmű szintű megszállottsággal foglalkozó kiváló szakemberek. Én csak olvasott vagyok, mert másképpen nem rakhattam volna össze a férfi-nő mozaikot.

Az özönvízig – akármikor is volt – azt rebesgetik, hogy nem volt nő, csak férfi aki bio-robotként dolgozott az isteneknek, akik mint tudjuk az okosabb elvtársak. Amikor kifingott, klónozni kellett egy másikat, és teljesen gondoskodni kellett róla. Aztán egyszer csak vége szakadt a bányászatnak amire használták, vagy bármi másnak amire szintén használták a humanoidokat, és a földön kívüliek elmentek. Amikor elmentek, belekezdtek egy önjáró kísérletbe, és önfenntartó fajt csináltak. Megalkották a sokkal nagyobb agyat, az intellektust és a szaporodásra képes nőt. És ez lett belőlünk sok ezer évvel később.

Mit írtak bele? Hogyan kell viselkednie? Erről sokat tudunk, mert megfigyelhetőek a sikeres viselkedés mintázatok. A siker pedig örömhöz vezet. Egy csomó dolog viszont rejtetten, vagy nem jól láthatóan van megírva, így másnak tűnik, mint ami. Az egészet tisztázni kell.

Az egyik ilyen rejtett „törvény” például az, hogyha eltér az egyed a kódolt viselkedésmintázattól, akkor öröm megvonás a következmény. Ezt mi teljesen hülyén büntetésnek fogalmazzuk. A jóisten megbüntetett, vagy a még hülyébb – a Jézuska megbüntetett. Jó katolikus voltam és ministráltam. Hatévesen. Ha sokáig eltér az előírttól, betegség a következmény. Ha nem kapcsol még erre sem, akkor elhullik. Ezt illene tudni! Ezt sem tudjuk! A napod akármelyik percében, ha nincs örömérzésed, dobj el mindent és addig meg se mozdulj amíg nem tisztázod a helyzetet!

Ez egy akkora felkiáltójel, hogy nem tudom megfogalmazni a légrobbanást, aminek kísérnie kellene. Természetesen én sem tudtam, és odáig jutottam, hogy a multiplex sklerózistól már alig volt jártányi erőm, amikor teljesen véletlenül megoldottam. Ha az a „véletlen” nem történik meg, most már magam alá szarva ülök a tolószékben és szemlélem a ködöt az agyamon. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerült volna megoldanom egy öngyilkosságot mégse szarjak magam alá alapon. Tisztán látom milyen arcot vágott volna a most csillogó feleségem, seggemet törölgetve lanolinos babakendővel.

Az első törvény: létezésed egyetlen értelme az öröm megélése és szaporítása. Ha ennek ellene mész, először rossz érzés, aztán betegség, aztán halál. Közben sok fájdalom.

Tedd fel magadnak a kérdéseidet, ha még nem borultál el annyira, hogy ezt ne tudd már megtenni.

Visszajövök.