2015-04-11 Szombat
Mekkora tévedés, hogy elolvasunk valamit, ott és
akkor egyetértünk vele és azt hisszük, hogy tudjuk!
Van egy mindent meggyógyító mondat. Pontosabban
gondolat, de leírva mondattá válik, ami a gondolatot rögzíti és átadhatóvá
teszi egyik tudat által a másiknak – sokaknak. Ez a gondolat tette lehetővé,
hogy meggyógyuljak a multiplex szklerózisból. Ott vált nyilvánvalóvá az is,
hogy meggyógyulás mint olyan nem létezik. Gyógyítás sem, de egy teljesen hazug
praxist lehet köré kerekíteni. Ez régen megtörtént már, és még mindig virágzik.
Orvoslásnak és természetgyógyászatnak hívják kompletten az összes vajákossal
csokorba kötve.
A beteg azért beteg, mert szüksége van a
betegségére. Bűntudata van és többek között betegséggel is bünteti magát. Abban
a pillanatban, hogy megszűnik a bűntudat, megszűnik a betegség létezésének
értelme és az előbb elhalványul, majd egyszerűen eltűnik.
Bűntudatom volt és betegségeim. Mindkettőről tudtam,
a betegségeimről nagyon. A bűntudatomat éreztem, és sejtettem, hogy több is van
még ott ahonnan érzem. Volt. Sokkal több.
Egy szép napon eszembe jutott Plató és Vaszista
jógi. A két öreg nagymester. Mindketten ugyanazt mondják, de Vaszista úgy
négyezer évvel korábban. Kimondhatnánk, hogy Plató a filozófiai disszertációját
tehát lopta, mert Vaszistát plagizálja, de szinte biztos, hogy Vaszista is enyveskezű
imposztor. Így Plató ma ne kapjon ki. Mindkettő által pontosan ugyanaz a
gondolat lett elővezetve.
„Az érzékelt világunk nem valóságos, csak egy
valóságos érzéklet.”
Jelenti ez azt, hogy a nagyon is valóságosnak tűnő
érzéklet mögött alatt benne nincs SEMMI.
Gyönyörű és elmondhatatlan jelentőségű gondolat,
ráadásul igaz is, de természetesen töke van a menyasszonynak. Ha életben
hagyjuk ezt az elképzelést, lehetetlenné válik a kizsákmányolás, az elnyomás, a
rabszolgásítás és a lealjasítás. Az ember jelen és mindeddigi állapotaiban egy
vérszomjas, hatalomvágyó, kegyetlen, tudatlan, aljas, ócska, féltékeny és
undormány állat. Sosem tette és sosem fogja megtenni, hogy tolerál ilyen
gondolatokat.
Ez a mondat a filozófiai tudomány magja. Sehol sem
tanítják hivatalosan, mindenhol rebesgetik nem hivatalosan. Annyit kellett
tenni, hogy fennmaradhasson a vérontás, hogy ki kellett jelenteni és be kellett
tarttatni egy-három generációval azt az elképzelést ami egyébként adja magát,
mert érzékelésünket a számítás technikus kollégák mielőtt elmentek úgy írták
meg, hogy csak öt csatornás. Az ötcsatornás érzékelés (látás, hallás, szaglás,
íz, tapintás) minden kanyarban átver és megcsal minket, de többnyire észre sem
vesszük. Az elképzelés pedig az, hogy a világ amit érzékelek valóságos. Ez ugyan
nem igaz, de egy emberszabású csimpánzot mit érdekelnek ilyen apróságok!
Szóval az egész világ összes embermajma – ovációval egybekötött
tisztelet a kivételeknek – meg van győződve, hogy a világ, amit érzékel
valóságos.
Ebből pedig zsíros mega bizniszt lehetett csinálni
és csináltak. Teret hódítottak, majd egyedülállóvá váltak az objektív
filozófiai irányzatok. Jelenleg az objektiv idealizmus és az objektív
materializmus dúl és még egy darabig biztosan. Az objektív idealista bajkeverő
azt állítja, hogy a valóságos világunkat Isten teremtette, és mi csak nem is
tudom mik vagyunk benne. Ezek is meg azok is. Tökéletes táptalaj a bűntudat és
a butaság járványszerű terjesztéséhez természetesen előre megfontolt vallási
alapon.
Az objektív materialista azt mondja, hogy a
valóságos világunk magyarázatához és végső megértéséhez már nincs szüksége
istenre a mindent átható univerzális világvallásnak, a tudománynak. Ez még, ha
lehet rosszabb mint az előző.
A lényegi rész az, hogy fenntartsuk a butaságot és a
bűntudatot. A világ egyetlen valóban elit egyetemén a politológiai tankönyv az
első axiómával kezdődik.
Így szól: Tartsd a népet bután.
Azon a reggelen, amikor a nagymesterek eszembe
jutottak, felderengett, hogy feleslegesen vagyok beteg. Olyan, mint amikor
hirtelen egy jelentőségteljes álomból ébredsz és tudod, hogy most tudod, de
percek múlva elhalványul az okosság.
Azonnal papírt ragadtam és leírtam a következő
mondatot:
„Mivel a világ nem valóságos, azok az események sem
lehettek valóságosak, amik miatt most bűntudatom van. Tehát nincs bűn és
szükségtelen a bűnhődés.”
Rögzítve lett az okosság, és nem történt semmi.
Pedig úgy tűnt, hogy tudom. Feleslegesen vagyok beteg és még frankó
magyarázatom is van.
Úgy döntöttem, hogy ezt a mondatot megtanulom kívülről,
és mondogatom magamban, mint mantrát. Másnap reggel felébredtem és újult erővel
nekiugrottam volna a mantrámnak, de nem emlékeztem rá. Elővettem a papírt, és
önelégült vigyorral nekiláttam. Másnap és harmadnap sem emlékeztem rá reggel,
majd a negyedik naptól arra sem, hogy van mantrám.
Néhány nap múlva megtaláltam véletlenül a papírt,
amire leírtam az okosságot és setét tervet szőttem. Nem mehet ez így, hogy az
elmém egyszerűen túljár a tudatos céljaimon! Vettem irkát, és elkezdtem újra és
újra leírni a mondatot, mindig röviden elgondolkodva rajta. Napi 20-50-szer
írtam le. Két hét után már élveztem az írást és derengett, hogy ezt a csatát
megnyertem. Világossá vált a meggyőződés definíciója. Meggyőződés az, amivel
kapcsolatban soha sem merül fel, hogy nem igaz. Meggyőződésem, hogy beteg
vagyok, hiszen ezer jele van. Letagadhatatlan. Arról nem tudok meggyőződni,
hogy nem vagyok beteg, mert az ellenkezője igaz. Arról viszont igen, hogy
feleslegesen van bűntudatom – bármikkel kapcsolatban van is az. Ezért tetszett
meg az írás mint gyakorlat, mert éreztem, hogy minden nappal erősödik a feleslegesen
vagyok beteg meggyőződésem. Pár ezerszer írhattam le és gondolkodhattam el
rajta, amikor ledőlt a fal. Erősebbé vált az a meggyőződésem, hogy feleslegesen
vagyok beteg, mint az, hogy bűnhődnöm kell.
Pár hét alatt eltűnt minden betegségem. Ami maradt,
az egy roggyant test, de nem volt beteg. Onnan kezdve már csak táplálni kellett
és felfelé épült, nem lefelé.
Eddig tartott, amíg „megtudtam”, hogy nincsenek
bűneim. Nincs karmám, nincs jóvátenni valóm. Nincs vezekelni valóm.
Vissza jövök.