2015-04-11 Szombat

Mekkora tévedés, hogy elolvasunk valamit, ott és akkor egyetértünk vele és azt hisszük, hogy tudjuk! 

Van egy mindent meggyógyító mondat. Pontosabban gondolat, de leírva mondattá válik, ami a gondolatot rögzíti és átadhatóvá teszi egyik tudat által a másiknak – sokaknak. Ez a gondolat tette lehetővé, hogy meggyógyuljak a multiplex szklerózisból. Ott vált nyilvánvalóvá az is, hogy meggyógyulás mint olyan nem létezik. Gyógyítás sem, de egy teljesen hazug praxist lehet köré kerekíteni. Ez régen megtörtént már, és még mindig virágzik. Orvoslásnak és természetgyógyászatnak hívják kompletten az összes vajákossal csokorba kötve.

A beteg azért beteg, mert szüksége van a betegségére. Bűntudata van és többek között betegséggel is bünteti magát. Abban a pillanatban, hogy megszűnik a bűntudat, megszűnik a betegség létezésének értelme és az előbb elhalványul, majd egyszerűen eltűnik.

Bűntudatom volt és betegségeim. Mindkettőről tudtam, a betegségeimről nagyon. A bűntudatomat éreztem, és sejtettem, hogy több is van még ott ahonnan érzem. Volt. Sokkal több.

Egy szép napon eszembe jutott Plató és Vaszista jógi. A két öreg nagymester. Mindketten ugyanazt mondják, de Vaszista úgy négyezer évvel korábban. Kimondhatnánk, hogy Plató a filozófiai disszertációját tehát lopta, mert Vaszistát plagizálja, de szinte biztos, hogy Vaszista is enyveskezű imposztor. Így Plató ma ne kapjon ki. Mindkettő által pontosan ugyanaz a gondolat lett elővezetve.

„Az érzékelt világunk nem valóságos, csak egy valóságos érzéklet.”

Jelenti ez azt, hogy a nagyon is valóságosnak tűnő érzéklet mögött alatt benne nincs SEMMI.

Gyönyörű és elmondhatatlan jelentőségű gondolat, ráadásul igaz is, de természetesen töke van a menyasszonynak. Ha életben hagyjuk ezt az elképzelést, lehetetlenné válik a kizsákmányolás, az elnyomás, a rabszolgásítás és a lealjasítás. Az ember jelen és mindeddigi állapotaiban egy vérszomjas, hatalomvágyó, kegyetlen, tudatlan, aljas, ócska, féltékeny és undormány állat. Sosem tette és sosem fogja megtenni, hogy tolerál ilyen gondolatokat.

Ez a mondat a filozófiai tudomány magja. Sehol sem tanítják hivatalosan, mindenhol rebesgetik nem hivatalosan. Annyit kellett tenni, hogy fennmaradhasson a vérontás, hogy ki kellett jelenteni és be kellett tarttatni egy-három generációval azt az elképzelést ami egyébként adja magát, mert érzékelésünket a számítás technikus kollégák mielőtt elmentek úgy írták meg, hogy csak öt csatornás. Az ötcsatornás érzékelés (látás, hallás, szaglás, íz, tapintás) minden kanyarban átver és megcsal minket, de többnyire észre sem vesszük. Az elképzelés pedig az, hogy a világ amit érzékelek valóságos. Ez ugyan nem igaz, de egy emberszabású csimpánzot mit érdekelnek ilyen apróságok!

Szóval az egész világ összes embermajma – ovációval egybekötött tisztelet a kivételeknek – meg van győződve, hogy a világ, amit érzékel valóságos.

Ebből pedig zsíros mega bizniszt lehetett csinálni és csináltak. Teret hódítottak, majd egyedülállóvá váltak az objektív filozófiai irányzatok. Jelenleg az objektiv idealizmus és az objektív materializmus dúl és még egy darabig biztosan. Az objektív idealista bajkeverő azt állítja, hogy a valóságos világunkat Isten teremtette, és mi csak nem is tudom mik vagyunk benne. Ezek is meg azok is. Tökéletes táptalaj a bűntudat és a butaság járványszerű terjesztéséhez természetesen előre megfontolt vallási alapon.

Az objektív materialista azt mondja, hogy a valóságos világunk magyarázatához és végső megértéséhez már nincs szüksége istenre a mindent átható univerzális világvallásnak, a tudománynak. Ez még, ha lehet rosszabb mint az előző.

A lényegi rész az, hogy fenntartsuk a butaságot és a bűntudatot. A világ egyetlen valóban elit egyetemén a politológiai tankönyv az első axiómával kezdődik.

Így szól: Tartsd a népet bután.

Azon a reggelen, amikor a nagymesterek eszembe jutottak, felderengett, hogy feleslegesen vagyok beteg. Olyan, mint amikor hirtelen egy jelentőségteljes álomból ébredsz és tudod, hogy most tudod, de percek múlva elhalványul az okosság.

Azonnal papírt ragadtam és leírtam a következő mondatot:

„Mivel a világ nem valóságos, azok az események sem lehettek valóságosak, amik miatt most bűntudatom van. Tehát nincs bűn és szükségtelen a bűnhődés.”

Rögzítve lett az okosság, és nem történt semmi. Pedig úgy tűnt, hogy tudom. Feleslegesen vagyok beteg és még frankó magyarázatom is van.

Úgy döntöttem, hogy ezt a mondatot megtanulom kívülről, és mondogatom magamban, mint mantrát. Másnap reggel felébredtem és újult erővel nekiugrottam volna a mantrámnak, de nem emlékeztem rá. Elővettem a papírt, és önelégült vigyorral nekiláttam. Másnap és harmadnap sem emlékeztem rá reggel, majd a negyedik naptól arra sem, hogy van mantrám.

Néhány nap múlva megtaláltam véletlenül a papírt, amire leírtam az okosságot és setét tervet szőttem. Nem mehet ez így, hogy az elmém egyszerűen túljár a tudatos céljaimon! Vettem irkát, és elkezdtem újra és újra leírni a mondatot, mindig röviden elgondolkodva rajta. Napi 20-50-szer írtam le. Két hét után már élveztem az írást és derengett, hogy ezt a csatát megnyertem. Világossá vált a meggyőződés definíciója. Meggyőződés az, amivel kapcsolatban soha sem merül fel, hogy nem igaz. Meggyőződésem, hogy beteg vagyok, hiszen ezer jele van. Letagadhatatlan. Arról nem tudok meggyőződni, hogy nem vagyok beteg, mert az ellenkezője igaz. Arról viszont igen, hogy feleslegesen van bűntudatom – bármikkel kapcsolatban van is az. Ezért tetszett meg az írás mint gyakorlat, mert éreztem, hogy minden nappal erősödik a feleslegesen vagyok beteg meggyőződésem. Pár ezerszer írhattam le és gondolkodhattam el rajta, amikor ledőlt a fal. Erősebbé vált az a meggyőződésem, hogy feleslegesen vagyok beteg, mint az, hogy bűnhődnöm kell.

Pár hét alatt eltűnt minden betegségem. Ami maradt, az egy roggyant test, de nem volt beteg. Onnan kezdve már csak táplálni kellett és felfelé épült, nem lefelé.

Eddig tartott, amíg „megtudtam”, hogy nincsenek bűneim. Nincs karmám, nincs jóvátenni valóm. Nincs vezekelni valóm.

Vissza jövök.